Adósságunk — Márai…
A XX. századi szellemtörténet hazai képviselői között találunk néhány olyan kimagasló egyéniséget, akikre - a legkülönfélébb okok folytán – még mindig némileg rossz lelkiiismerettel gondolhatunk.
Számos példa kínálkozna, kiragadva most említtessék „csupán” három nagyság, akiknek sorsában párhuzamosságok kínálják magukat összehasonlításra.
Márai Sándor a szépirodalom és közéleti publicisztika, Hamvas Béla az őshagyomány bölcselete, Bibó István pedig a politikai filozófia közvetítő közegein át szóltak hozzánk, az „érted haragszom, nem ellened” szigorával.
Tudjuk, hogy alkotásaik hordereje megkérdőjelezhetetlen. Tudjuk, hogy mindhármuk választott osztályrésze lett a belső vagy külső emigráció valamilyen formája, s hogy az elhallgatás vagy elhallgattatás hosszútűrő magányában éltek. S tudjuk, hogy életművük bevilágítja, — vagy bevilágíthatná — az utánuk jövők szellemi, lelki és etikai értékválasztását. Tudjuk...és mégis. Azaz, mégse.
Adósaik maradtunk. - Mivel is?
Hiszen műveik végül közkinccsé lettek, elérhetők, olvashatók, néhányuk posztumusz nemzetközi sikert „könyvelhet el” végre. Szimpoziumok, előadói estek és konferenciák teszik meg őket vizsgálódásuk tárgyául. Megérkeztek, — beérkeztek.
Ám a tisztelgő főhajtás kevés a szellemi-erkölcsi magatartás előtt.
Az intellektus precíz akrobatamutatványai pedig nem nyújtanak kielégülést a léleknek, bármíly tudós műelemzést mutassanak is fel.
Ami igazi táplálékunk lehetne, azt elsődlegesen nem kívűlről kéne várnunk.
A sok kiváló szakértő csak ébresztésünkhöz járulhat hozzá. A munkát, a bensővé tétel, az integrálás művét ki-ki maga végezheti el önmagán.
Gondolkodóink alighanem azt éreznék alkotásuk méltó elismerésének, ha értékrendjük, etikai igényességük, tartalmi és stiláris minőségeik beépülnének szemléletmódunkba és magatartásunkba, irányvételünkbe és nyelvezetünkbe, hétköznapi döntéseinkbe és helytállásainkba.
Akkor tekinthetnének elégedetten körbe hazájukban, ha meglátszana rajtunk, meglátszana az országon mindannak nyoma és hatása, amiért ők kérlelhetetlen következetességgel álltak ki, majd tűntek el, önként vállalva a feledésbe merülés és észrevétlenségbe hullás személyes drámáját.
November 9-13-ig a budapesti Tabán mozi most Márai műveiből készült filmekkel és emlékező beszélgetésekkel idézi meg az író világát. Nincs kerek évforduló, vagy kiemelt alkalom. Ami van: kísérlet adósságrendezésre. Esély felkínálása önvizsgálatra.
Most éppen Máraival szembeni tartozásunk törlesztésére.
Később talán a két másik óriás is teret kap…
Tulajdonképpen egyedülálló a vállalkozás: az összes eddig elkészült Máraival kapcsolatos film — legyen az dokumentum-és játékfilm, vagy fotógrafikai videoalkotás, — néhány nap alatt, „egy bokorban” megtekinthető; ráadásul a Krisztinavárosban, amely Márainak is lakhelye volt. A vetítéseket beszélgetések és interjúk követik alkotókkal és a téma szakértőivel. A Márai Sándor Kulturális Közalapítvány pedig egy mini-kiállítással járul hozzá az összképhez.
Az alkotókkal ill. vendégekkel a két háziasszony: Lőrincz Gabriella és Sugár Ágnes beszélget.
( Lőrincz G.)
